Összefoglaló


Az eseményről: 

A non-profit mikrofinanszírozásra igenis szükség van! – Fontos eredményekkel zárult az RVA társszervezésében megtartott nemzetközi mikrofinanszírozási workshop Budapesten

Szekfü Tibor2016. március 9-én került sor Budapesten a „Magyar Mikrofinanszírozó Szektor előtt álló finanszírozási lehetőségek” című nemzetközi workshop megtartására. A rendezvény az Európai Unió EaSI programjának technikai segítségnyújtási komponensén keresztül valósult meg, szervezői külföldi szervezetek – többek közt a European Microfinance Network és a Frankfurt School –, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat és konzorciumvezető szervezete, az RVA voltak.

A rendezvény aktualitását az adta, hogy hamarosan elérhetővé válnak az EU által támogatott új mikrohitelezési konstrukciók, de még kérdéses, hogy a régebbi közvetítői kör hogy tud ebben szerepet vállalni. A non-profit mikrofinanszírozó szervezetek (helyi vállalkozásfejlesztési alapítványok) Magyarországon több évtizedes múlttal rendelkeznek, nagy hatékonysággal tudják elérni célközönségüket, a mikro- és kisvállalkozókat, és számos jó gyakorlatot tudnak felmutatni helyi és EU-s mikrohitel-alapok kezelése terén. Egyértelmű ezek alapján, hogy az új EU-s ciklusban is szeretnének bekapcsolódni a források közvetítésébe.

Ennek megfelelően a rendezvény fő célja az Európai Bizottság új eszközeiről, és a hazai lehetőségekről való tájékoztatás volt, és a nagy számban megjelent résztvevők is főként non-profit mikrofinanszírozókat, valamint a pénzügyi Zrt-ket képviseltek.

EaSI_TA

 

Az első workshop az új EU-s mikrofinanszírozási pénzügyi eszközöket mutatta be a közönség számára. Cornelia Andrei, az Európai Bizottság Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának munkatársa az EaSI programban rejlő lehetőségeket ismertette. Silke Mueffelmann, az EaSI Technical Assistance csoportvezetője a technikai segítségnyújtás keretében biztosított szolgáltatásokról beszélt, melyekkel a nem banki mikrohitelezők fejleszthetik működésüket. Stefan Oberbichler befektetési igazgató bemutatta az Európai Befektetési Alap új eszközeit és alapjait a nem-banki mikrofinanszírozók működésének támogatása érdekében, összhangban az EU 2020-as célokkal.

 

Szabó Krisztina

A nagy érdeklődésre számot tartó második workshop a magyar finanszírozási és támogatási lehetőségeket járta körül. Szabó Krisztina Júlia, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság osztályvezetője a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) prioritásait ismertette. A GINOP pénzügyi eszközöket is tartalmaz, mely az MFB Pont értékesítési hálózat keretében lesz hozzáférhető a KKV-k számára különböző kedvezményes vagy akár támogatással kombinált hiteltermékek formájában.

 

Nyikos Györgyi

Dr Nyikos Györgyi, a Magyar Fejlesztési Bank igazgatója bemutatta az MFB kibővült tevékenységi köreit, különös tekintettel az EU-s támogatású pénzügyi eszközök kihelyezésére. Megerősítette, hogy ismét elérhetőek lesznek a kombinált hiteltermékek, és 2016-ban a kihelyezendő források több mint 75%-a meghirdetésre kerül, akár a valaha volt legalacsonyabb ügyfélkamatokkal.


Bencze Szilvia

Bencze Szilvia, a Mezőgazdasági Minisztérium pénzügyi referense az agrár-kisvállalkozások szemszögéből közelítette meg a KKV-finanszírozás témakörét. A legtöbb ilyen vállalkozás piacképes, de méretük miatt nem bankképes, ezért javasolt egy nekik testreszabott pénzügyi eszköz kidolgozása a Vidékfejlesztési Programon belül.

 

Simó Balázs

 

Simó Balázs főosztályvezető a nemrég alakult Magyar Fejlesztési Központ híd szerepét mutatta be az európai szervek, magyar fejlesztéspolitikai intézmények és a végső kedvezményezettek között.

 

Kovács Dávid

 

Kovács Dávid, a Carion Zrt vezérigazgatója előadásában elmondta, hogy pénzügyi Zrt-ként hogyan pályáztak sikerrel – eddig egyedül Magyarországról – az Európai Beruházási Alap forrásainak közvetítésére, és milyen tapasztalatokat nyertek a forráskihelyezés során.

 

Jorge Ramirez

 

Ezt követően egy kerekasztal-beszélgetés keretében az Európai Bizottság által kidolgozott „Európai Mikrohitelezési Eljárási és Beszámolási Szabványok” – röviden: magatartási kódex – alkalmazásának gyakorlati kérdéseiről értekeztek a résztvevők, Jorge Ramirez Puerto, az Európai Mikrofinanszírozási Hálózat ügyvezetőjének modelálásával. A magatartási kódex bevezetését követően akkreditáción esnek át a mikrofinanszírozó szervezetek, mely követelmény lehet EU-s programokban való részvétel esetében.

 

Nagy AndrásAz elhangzott előadások és a kötetlenebb szakmai párbeszéd során kirajzolódott: a non-profit mikrofinanszírozásra továbbra is nagy szükség lesz, hiszen olyan speciális célcsoportot tudnak megszólítani, mely a bankok számára nem számít célközönségnek, de a helyi gazdasági életben fontos szerepet tölt be. Egyes szektorokban, mint pl. a mezőgazdaság, halmozottabban találunk ilyen életképes mikrovállalkozásokat, melyek növekedési esélyét csak a non-profit mikrofinanszírozás képes biztosítani. Ezért jó helyen kopogtatnak a hazai vállalkozásfejleszési alapítványok, amikor szerepük megerősítése érdekében részt kívánnak venni az EU-s és hazai pénzügyi eszközök közvetítésében – lehet összegezni a workshop tapasztalatait.

 

Képgaléria:

« 1 A 5 »

Letölthető prezentációk:

Workshop 1:

Cornelia Andrei, Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatósága, Európai Bizottság 

Silke Mueffelmann, EaSI Technical Assistance csoportvezető 

Stefan Oberbichler, befektetési igazgató, Európai Befektetési Alap (EBA) 

Workshop 2:

Szabó Krisztina Júlia, főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 

Dr Nyikos Györgyi, igazgató, Magyar Fejlesztési Bank 

Bencze Szilvia, pénzügyi referens, Mezőgazdasági Minisztérium 

Simó Balázs, főosztályvezető, Magyar Fejlesztési Központ 

Kovács Dávid, vezérigazgató, Carion Zrt